2015. október 21., szerda

Digitalizálódás

Az eSportot 2013-ban fogadták el hivatalosan sportnak és ettől az évtől kezdett el ráirányulni minden addiginál nagyobb figyelem. Ekkor kapott először egy játékos olyan vízumot, amit addig kizárólag a nemzetközileg elismert atléták kaphattak meg. Azonban 2013-ig hosszú utat járt be a számítógépes játékok formájában történő versenyzés. Természetesen a hosszúságot „videojáték-években” kell érteni, hiszen a legkorábbi, nagy jóindulattal videojátéknak nevezett torpedó-szerűség is csak 1947-ben készült el.


Ennek megjelenése után 25 évet kellett várni az első, ténylegesen versenynek nevezhető eseményig. 1972-ben rendezték meg a Spacewar játékhoz létrehozott bajnokságot, melyet internet hiányában még egy helyiségben összegyűlve játszottak a versenyzők. A nyeremény már akkor is hatalmas volt, egy éves előfizetést lehetett szerezni a Rolling Stones koncertjeire.


A hetvenes és nyolcvanas években nagyot nőtt ezeknek a versenyeknek a népszerűsége és elkezdtek cikkezni a témáról olyan neves folyóiratokban, mint a Life vagy a Time. Beszámolókat írtak a megrendezett versenyekről, meghirdették a következőt és magukról a játékosokról is születtek írások.

Míg az eSport az előző évtizedekben leginkább az Egyesült Államokra koncentrálódott, a kilencvenes években mindez megváltozott. Az internethez való könnyű hozzáférés új lehetőségeket teremtett, innentől ugyanis bárki nevezhetett a versenyekre a világ bármely pontjáról. Ebben az időszakban alapították a Cyberathlete Professional League (CPL) elnevezésű szervezetet, ami arról lett híres, hogy először indított külön bajnokságokat videojátékokra tervezve. A CPL programjaiban kezdődött az ikonikus Counter Strike (CS), Quake és Warcraft III játékok hódító útja. Ezek a játékok hosszú évekig állandó szereplői voltak az eSport bajnokságoknak. Habár a Quake már kikopott a versenynaptárakból, a CS töretlen, a Warcraft III pedig kevesebb lendülettel, de még mindig folyamatos szereplői az online bajnokságoknak.

Az online versenyipar a kétezres években indult csak be igazán, amikor a CPL-hez hasonlóan több olyan szervezet is megkezdte tevékenységét, melyek különböző játékoknak kezdtek bajnokságokat rendezni. Három emelkedik ki közülük látványosan: a World Cyber Games, az Intel Extreme Masters és a Major League Gaming. Az első 2014-ben ugyan megszűnt, viszont ez a három szervezet az, amelyek elképesztően sok játék elképesztően sok bajnokságát és világkupáját rendezték/rendezik meg minden évben.

Jelenleg a megrendezésre kerülő versenyeket szinte kivétel nélkül közvetítik streamen a nagyközönség számára. Habár korábban próbálkoztak azzal, hogy televízión adják a meccseket, az internetes közvetítések nagyon hamar átvették a vezető szerepet. Ugyan Dél-Koreában még mindig van olyan csatorna, amelyik a nap 24 órájában, élő közvetítést nyújt a nézők számára, a televízió nem igazán tudja felvenni a versenyt az internettel. Ilyen tevékenységre szakosodott például a twitch.tv nevű honlap, ahol megszámlálhatatlan különböző közvetítést lehet élőben követni vagy utólag, felvételről megnézni. Érdekesség, hogy már nem csak azok élnek meg az eSportból, akik hivatásosan űzik, hanem azok is, akik úgymond amatőr szinten játszanak és arról szolgáltatnak élő adást.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése