2017. március 14., kedd

Az esport megjelenése a közösségi terek egyik legklasszikusabb helyén

Az eddigiekben már írtam az esport ismeretségének robbanásszerű növekedéséről. A jelen írásban azonban eltekintek ennek látványos anyagi vonzataitól és azt majd egy másik alkalommal mutatom be. Most egy teljesen más megközelítésből vizsgálnám meg a jelenséget.

Az esport töretlenül növekedő népszerűségét mi sem mutatja jobban, mint hogy a világon sorra nyílnak meg azok a vendéglátóipari egységek (bárok, kocsmák), melyeknek ez a fő profilja. Szolgáltatásaik az esport témája köré specializálódtak, első és legfőbb célközönségük pedig maguk az esportolók és az az iránt érdeklődők. Ezeken a helyeken nem a hagyományos értelemben vett kocsmai programokat lehet űzni – nincsen például billiárdra, dartsra lehetőség –, hanem minden olyan tevékenységet, mely az esporttal, vagy éppen csak magával a játékkal kapcsolatos.  

Az esportról való érdeklődés az utóbbi években, hazánkban is mind nagyobb méreteket ölt. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mit hogy itthon is egyre-másra nyílnak ilyen helyek, ráadásul sosincs bennük lézengés, a vendégek mindig megtöltik őket. A kihelyezett televíziók képernyőjén a hagyományos sportközvetítések helyett a jelenleg népszerű játékok meccseit streamelik élőben vagy felvételről. A dizájn és a fogyasztható italok is híven tükrözik a helyek jellegét.

Budapesten két vendéglátó rendezkedett be esportra és kedveltségük az emberek körében talán még a vártnál is nagyobb lett. Az egyik ilyen a 

 

a két működő bár közül a látványosabb. Itt kifejezetten a hangulat a szempont, a kialakítás nagyon színes, a falakat a játékokból megismert karakterek portréi borítják.
forrás: welovebudapest
Az italok saját, kreatív nevet kaptak és úgy néznek ki mintha valóban egy „potion” lenne a vendég elé téve.
forrás: heartstonehungary
A bárban elsődleges szerepet kap a játéklehetőség is, erről a kihelyezett konzolok és számítógépek gondoskodnak, melyek az emeleten találhatóak meg. Ezek használatával bonyolítják le az itt megrendezett versenyeket és találkozókat is.
forrás: etterem
Ráadásul a látogatószám megengedte, hogy nyissanak egy újabb helyet, ez lett a Barcraft 2, melynek már nevében a Pub mellett szerepel a „Gaming Center kifejezés” is, ezzel is utalva betöltött szerepére. Ez ugyanis az eredeti hely többszörösét teszi ki, négy külön teremmel, több mint száz társasjátékkal, konzolokkal és a játékokat a legmagasabb grafikán is elfuttató számítógépekkel.
forrás: youtube
A másik, az egészen a közelmúltban nyílt 


melynek érdekessége, hogy elsősorban a 30-as korosztályt célozza meg. Ebből következőleg nem is igazán a hely kocsmai jellegén, mindinkább a játékterem funkcióján van a hangsúly.
forrás: prohardver
A rendkívül erős konfigurációjú számítógépeket bárki használhatja, saját steam fiókjával léphet be. Lehetőség van használni az egészen új keletű VR készülékeket is, melyek ugyan fizetősek, ennek ellenére, aki nem akar látatlanban százezres nagyságrendben vásárolni, annak érdemes lehet kipróbálni. Ráadásul használatba vehető egy úgynevezett „green room” is, ahol a zavartalan streamelés valósítható meg.
forrás: prohardver
Mindebből látszik, hogy az esport lassan (vagy inkább gyorsan) kinőtte magát az otthoni számítógép elől és már a közösségi terek egyik legklasszikusabb helyén, a bárokban is elérhető, sőt egyre inkább utat tör magának az emberek mindennapjaiba.



Források:

https://prohardver.hu/hir/az_esport_komoly_uzlet_nem_gyerekjatek.html
http://welovebudapest.com/barok.szorakozohelyek/megnyilt.az.orszag.elso.geek.barja.barcraft
https://www.gamestar.hu/jatekvilag/barcraft-esport-bar-budapest-173784.html

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése